Színek és érzelmek autizmusban érintett gyermekeknél: A színszörny és egy szörnyen színes tábori hét

Szendrőy Vivien gyógypedagógus és Barnabás Helga pszichológus, művészetterapeuta autizmusban érintett gyermekekre specializálódott szakemberek. Fontosnak tartják, hogy programjaik megvalósításakor mindig a gyerekekhez adaptált fizikai és szociális környezetet biztosítsanak. A gyermekek igényeihez illően keretrendszerben gondolkodnak; így a rendelkezésükre álló közös időt egy-egy téma alapján töltik meg tartalommal.

Tavaly nyári táborukhoz A színszörny érzelmekkel világát választották. Most arról mesélnek, milyen tapasztalataik voltak, miért esett választásuk a színszörnyre és hogyan tudták autizmusban érintett gyermekekkel használni A színszörny könyvet és segédeszközöket.

Hogyan készültök egy-egy programra? hogyan láttok neki egy foglalkozás megtervezéséhez?

Sok esetben keresgélünk, próbálunk ihletet gyűjteni a soron következő program megvalósításához, mindeközben igyekszünk figyelembe venni azt, mik a gyerekek igényei, miből tudnának a legtöbbet profitálni. Eközben a keresés közben bukkantunk rá A színszörnyre, aki a jellegével és azzal az univerzummal, amiben ő mozog, egy nagyon jó alapot, és stabilitást biztosíthat a gyermekek számára. Ahogy rátaláltunk a könyvre, felcsillant a szemünk.

Szendrőy Vivien gyógypedagógus és Barnabás Helga pszichológus a színszörnyekkel (köztük Ocsovai Dóra, a Labirintus Kiadó alapítója)

Fontos kiemelni, hogy autizmus esetén minden alkalommal magából az egyénből kell kiindulnunk, nem érdemes általánosítani, a gyermekhez, csoporthoz illesztjük az eszközt, és nem fordítva. A keresés, ötletelés folyamata során ismétlődően feltesszük magunknak a kérdéseket: akiknek ez a tábor szerveződik, megfelelő-e ez a keretezés, kapaszkodókat nyújt-e számukra, meg tudják-e benne találni azokat az elemeket, amelyeket később be tudnak illeszteni a mindennapjaikba. Illeszkedik-e a készségeikhez, érdeklődésükhöz, aktuális kihívásaikhoz a tervezett tematika? Ezeket előre megjósolni teljes mértékben sohasem lehetséges, és rengeteg lehetőség kerül átgondolásra, akár menet közben is, látva a gyerekek reakcióit. Utólag viszont érzékelhető, a gyerekek és a szülők visszajelzéséből is következtethetünk rá, hogy egy szerencsés csillagállásnak lehettünk-e szemtanúi, megélői, részesei a gyerekekkel együtt.

Mennyiben speciális az autizmus spektrum állapot és az érzések kapcsolata? Miért csillant fel a szemetek a könyv láttán?

Autizmus spektrum állapotban a mentalizáció nehézsége miatt saját maguknak és másoknak is sokkal nehezebb lehet az érzelmi állapotok tulajdonítása, így az érintett személyek számára az érzelmek tanítása, valamint az érzésekhez kapcsolódó testérzetek és szociális helyzetek átbeszélése, nagyon hasznos tud lenni.

Autizmus esetében minden területen, így a mentalizációnál is nagy egyéni változatosságok vannak a személyen belül, valamint a személyek között is. Ugyanakkor az autizmus természetből kiindulva, a vizuális támasztékok, a különböző képek, rajzok, nagy segítséget jelenthetnek a megértésben. A kutatások tapasztalatai azt mutatják, hogy számukra az olyan vizuális kommunikációs rendszerek alkalmazása, amelyekkel a szimbólum és a jelentés közötti kapcsolat sokkal konkrétabbá, ikonikussá válik, nagyban megkönnyíti a helyzetüket. Emiatt is kiemelkedően fontos, hogy különböző kapaszkodókat, jelzőrendszereket, vagy akár képleteket adjunk egy adott helyzet jobb megértéséhez, átgondolásához. Itt sietnek segítségünkre a színek és a színkódok is.

Ahogyan egy érzés láthatóvá válik a színek által, máris sokkal érthetőbb, megfoghatóbb ez a világ. Egy egzakt tájékozódási pontot biztosít az érintett személy számára.

Minden személy számára a hozzá leginkább illeszkedő stratégiát kell megtalálnunk, így nemcsak színek, hanem számok, érdeklődési körök, és sok-sok egyéb kategória bekerülhet az értelmezés sorába. A legszebb pedig, amikor ezek a kölcsönös gondolkodás hatására belsővé válnak, és spontán használatba kerülnek és hasonlóakat hallunk: „Most sárgák a kis tappancsaim.” vagy „Egymilliárdvégtelenesen boldog vagyok.”

Hogyan lehet tudatosítani a saját érzéseinket?

Az érzelmek átlátása, azok tudatosítása sokszor még neurotipikus felnőttként is nehézséget okozhat. Nem csak a gyerekeknek, és nem csak akkor, ha az érzelmek felismerésével, olvasásával, megértésével kapcsolatban nehézségeink adódnak. Egy nagyon jó gyakorló tér erre, hogy a tábor folyamán minden nap reggelén, valamint zárásakor is átbeszéltük a színszörnyes skálánk segítségével az érzéseket: ki hogyan érzi most magát, és az aktuálisan jelenlévő érzést mekkora intenzitással éli meg.

Megoszthatjuk felnőttként mi is velük a valós érzéseinket?

Felnőttként fontos, hogy hitelesen tudjuk elmondani azt, ami éppen bennünk munkál, még ha az nagyon komplex is és számunkra sem mindig teljesen megfogható az adott érzelmi tapasztalat. Hiszen a gyerekek figyelnek, monitorozzák a környezetükben lévő referenciaszemélyeket, az ő megéléseiket, tanulnak, magukba építenek valamit ezekből, így szakemberként célszerű az őszinte megélésemet megosztani velük. Van, amikor nekem sem jön zsigerből a válasz, hanem mint a gyerekek, próbálom megérezni, hogy ténylegesen hogyan is vagyok. Felteszem magamnak is azokat a segítő kérdéseket, amelyeket nekik teszek fel, és próbálom nemcsak nekik megengedni, hanem láttatni is, amikor például szomorú vagy mérges vagyok, és én is a szomorúra vagy mérgesre teszem az engem jelölő csipeszt ekkor. És ez rendben van. Nem kell – és nem is célszerű – azt a látszatot keltenem, hogy jól éreznem magam, ha nem ez a valóság.

Hogyan használtátok ehhez A színszörny könyvet a táborban?

Nagy sikere volt az óriás színszörnyes színezésnek

A táborban minden nap elolvastuk A színszörny mesét, segítettünk Színszörnynek kibogozni az összekuszálódott érzéseit, beszélgettünk a saját érzéseinkről, kisebb-nagyobb csoportokban derítettünk fel és oldottunk meg rejtélyeket azzal kapcsolatban, mi történhetett Színszörnnyel, és hogyan tudunk segíteni neki az adott szituációban. Sok társasjátékoztunk, alkottunk. És persze a futkározás, trambulinozás, közös játék, nevetés is elmaradhatatlan részét képezte a közösen eltöltött időnek.

Játék az érzelmekkel és a színszörny figurákkal

Milyen tapasztalataitok voltak a tábor során?

Nagy élmény azt látnunk – főleg már egy hosszabb fejlesztési, együttműködési folyamatban, ahol a gyerekek között van olyan, aki már két vagy három éve jár hozzánk –, hogy egyre magabiztosabban mozognak az érzelmek birodalmában. Látni ekkor azt a kisfiút, aki még 3 évesen kétségbeesik a saját érzéseitől, és annak kuszaságától, és azt a 6 évest is, aki adekvátan próbálja felmérni és megosztani, mit érez. Majd alkalmazza is az elsajátított stratégiákat a negatív érzésekkel való megbirkózás esetén. 

Mondanátok erre a negatív érzésfeldolgozásra példát?

Különösen izgalmas volt az utolsó nap záró csoportos alkalmán megtapasztalni ezeket az eseményeket. Sokan küzdünk a negatív érzéseinkkel, nehéz, ha valami jónak vége szakad. Pláne autizmusban, ahol a rugalmas viselkedés szervezése miatt minden változással való szembenézés hatalmas rákészüléssel és rengeteg energiával is járhat. Nehéz azt mondania a gyermeknek, hogy ’szomorú vagyok’, mert nehéz ezt éreznie, nem szeretne szomorú lenni. A csoport az ezzel való megküzdéshez jó tanuló terep és egy nagy ajándék. Ha már van egyvalaki, aki ki tudja azt mondani, hogy szomorú, azzal sokkal inkább legitimmé teszi az érzést, mint ahogyan azt megelőzően volt. Láthatóvá és hallhatóvá válik, hogy nem csak őt tölti el szomorúsággal, hogy ennek a tábornak most vége szakad. Azzal pedig, hogy már nemcsak a felnőttek mondják ki, hogy ez mindenkinek nehéz lehet, hanem tapasztalati szinten ott van, hogy szabad mondani – függetlenül attól, hogy más hogyan érzi magát – és ennek tere és helye van, sokkal természetesebbé is válik a negatív érzések közlése.

Volt olyan konkrét történetetek is ezzel kapcsolatban, amit megosztanátok?

Persze. A tábor lezárásakor több gyermek is megélte a szomorúság érzését, amelyet egyénenként változóan dolgoztak fel. Az egyik, gyakorlott táborozónk például az utolsó napi zárókörben nem szeretett volna részt venni. Kiderült, hogy ezt azért tette, mert tudta, hogy ebben a végső körben ki lesz mondva, hogy lezáródik a tábor, amire ő semmiképp sem vágyott. Így aztán úgy gondolta, hogy ha nem ül oda a körbe, talán még elodázhatja a búcsúzás pillanatát.

Volt még egy nagyon kedves pillanat ebben a szomorúsággal és meghatottsággal telített zárásban. Az egyik kisfiúnak mindig nagyon nehéz érzés volt, ha valamiben ő került sorra utoljára, ezért igyekezett minél előbb sorra kerülni. A záró körnél viszont megszólalt, hogy ő már annyira szomorú amiatt, hogy vége van a tábornak, hogy tulajdonképpen most lehet ő az utolsó a megosztásban, és kivételesen előre engedi a többieket.

Miért volt ilyen jelentősége ennek a záró körnek számotokra?

Szakemberként fontosnak tartjuk, hogy egy folyamat kezdetére és végére, lezárására is egyaránt hangsúlyt fektessünk. Hiszen azzal válik biztonságossá az együtt töltött idő, így a tábori hetünk is, ha világossá tesszük a gyermekek számára, mennyi ideig (hány napon keresztül, mettől meddig) találkozunk egymással az előzetesen megbeszélt keretrendszerben.

Nagyon sok minden történt még a tábor alatt, ami elvezetett minket a búcsú pillanatáig, és eddig a közös megélésig. Négy napra bekerültünk egy védett és a világtól elzárt, de mégis a világban fontos helyet elfoglaló éteri kis buborékba, sokat tanultunk magunkról, egymásról, a gyerekekről a színszörnnyel közösen. Hálásak vagyunk az élményért!