Válassz négy tetszés szerinti érzelmet Húsvétra! Ha adnál valami apróságot a gyerekeknek, locsolóknak… de nem akarsz egy teljes színszörny-szettet venni, most négy tetszés szerinti figurát válogathatsz össze egy húsvéti dobozba!
Melyikeket választod?
A figurák ára így kedvezőbb, mintha egyenként vennéd meg őket.
A SZÍNSZÖRNY ÉRZELMI FEJLESZTŐ FIGURÁKRÓL
Érzelmi fejlődésünk és emberré válásunk folyamatának alapvető része, hogy képesek legyünk pozitívan felismerni és kezelni érzelmeinket. Ez persze egyáltalán nem könnyű. A kicsiknek pedig sokszor még nehezebb azonosítani őket és beszélni róluk.
Anna Llenas azért alkotta meg A színszörny könyvet, hogy olyan eszközt hozzon létre, amellyel a kicsik a játékon keresztül beszélhetnek az érzelmeikről.
A könyvhöz készült, kézzel festett figurák, amelyeket a barcelonai Comansi Annával közösen, a könyv alapján, dolgozott ki és azóta is gyárt, kézzelfoghatóan ábrázolják a könyvben leírt érzelmeket – mindegyik érzelemnek van egy színe és egy szörnye.
A sárga az Öröm, a piros a Düh, a fekete a Félelem, a kék a Bánat, a zöld a Nyugalom a rózsaszín a Szeretet. És nem maradhat ki persze a sokszínű, összegubancolódott Színszörny és a Kislány, Emma, aki segít neki kibogozni az érzelmeit.
Így még könnyebb beszélgetni és játék során feldolgozni az olvasottakat, a mindennapokban átélt dolgokat.
A SZÖRNYIK
Mindegyik érzelem szörnyi magas minőségű, kézzel festett, kb. 6,5 cm-es figura, ami tökéletes játékhoz, de remek kabala is lehet egyben.
Figyelem! Nemcsak gyerekeknek jó ajándék :) Használható dekorációkánt is: csak tedd az íróasztalodra és mutasd meg: te milyen színű szörny vagy ma? :)
🎁 Mi lesz a csomagban?
- 4 db érzelem színszörny figura A színszörny könyv alapján, amelyeket tetszés szerint TE válogathatsz össze
Színszörny mix doboz 🎁 4db figura tetszés szerint
Újrahasznosítható PVC