top of page

Szemfényvesztő művészet – megvilágításba helyező tudomány


Gerevich József: Szemfényvesztő művészet. Labirintus Kiadó, Budapest. 2021.

(recenzió)


Megjelenés: Lege Artis Medicinae, 2021/

Egy műalkotásra, például egy kiállításon szereplő festményre tekintve – előképzettségségünktől is függően persze – mindannyian mást veszünk észre, és más tartalommal gazdagodva lépünk tovább. Megismerve a mű születésének előzményeit, az alkotó élethelyzetét, konfliktusait, akár gondolatait és érzéseit az alkotó folyamat során közelebb kerülhetünk magához a szerzőhöz. Gerevich József művészetpszichológiai munkássága ebben lehet segítségünkre, szélesítve látókörünket az egyes művek megismerésekor és értelmezésekor.

A szerző évek, sőt évtizedek óta kutatja, rendszerezi és tárja az olvasók elé művészek és a műveik mögött húzódó személyes történeteket. Teremtő vágyak sorozata után most ismét egy illusztrációk sorával gazdagított kötetben mutatja be ismert és kevésbé ismert műalkotások keletkezésének körülményeit, az ezeket életre hívó pszichológiai folyamatokat. Ha előadásai során nem bizonyosodtunk volna meg arról, hogy a szerző le nem zárt, vagy inkább le nem zárható aktaként tekint erre a témára, amelynek tanulmányozása révén mindig új meglátásokkal tekint erre a szinte végtelen nyersanyagra, ez a könyv kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy Gerevich József az élethosszig tartó tanulás és munka híve.

A most megjelenő kötet tükrözi a szerző értelmezését, rendszerezési törekvését a művészi alkotás "funkcióiról", így páratlan lehetőséget nyújt arra, hogy betekintést nyerhessünk a szakember gondolati folyamataiba. A kötet szerkezetét tekintve valójában három ellentétpárra épül: ezek a személyesség - személytelenség, a spontaneitás - tudatosság, valamint a művészet napos és árnyoldala. A kötetben szereplő művészek történeteinek témák szerinti csoportosítása azonban még csak véletlenül sem rugalmatlan kategóriákat takar, hiszen a könyvben többször felbukkanó példák éppen a többféle értelmezés lehetőségét, valamint a személyes történetek egyediségének végtelenségét szemlélteti.

Éppen ez a kötet egyik erőssége: rengeteg információt tartalmaz, mind az alkotók történetei, mind a pszichológiai / pszichiátriai és a művészeti alkotások értelmezése tekintetében, és ezek éppen olyan ritmusban kerülnek a szövegbe, hogy a leírtak felkeltsék a kíváncsiságot, de ne áruljanak el egyszerre mindent, így továbbolvasásra ösztönözve az olvasót.

Ehhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a művészetpszichológia tanulmányozásának első lépéseinél járó, valamelyest beavatott olvasó, például e sorok írója számára az egyes jelenségek vagy esetek szakmai-tudományos elemzése sosem lehet túl terjedelmes; ugyanakkor a kötet kétségtelenül törekszik arra, hogy bármilyen ismereti háttérrel rendelkező olvasó érdekes és tanulságos olvasmányt vehessen a kezébe. Ezt segítik elő a kötetben szép számban helyet kapó illusztrációk, amelyek vizuális kapaszkodót nyújtanak az olvasottak kontextusba helyezéséhez és értelmezéséhez.

Természetesen egy ilyen, az emberi lélek ismeretének mély kútjából merítő, ráadásul a személyes sorsok számtalan változatát bemutató kötetet szinte lehetetlen tartalmilag összefoglalni, csupán néhány különösen magával ragadó példát vagy szálat lehet kiemelni, ezt is kizárólag bevallottan szubjektív szempontok alapján. Ilyen téma a kötetben új megvilágításban szerepet kapó elnémulás, különös tekintettel a női művészek sorstörténeteire, amely talán az egyik legelgondolkodtatóbb fejezet a könyvben, emiatt akár egy teljes kötet alapanyaga lehetne.

Elmerülve a történetekben, Josephine Hopper története igazán megérintő, első pillantásra talán azért, mert a gyermekszülés – eltűnés a művészet világából párhuzam sztereotip, ugyanakkor ennyi idő távlatából is érzékeny összefüggésként tűnik fel. Érdekes ebből a szempontból Josephine naplója, mert a leírásból az lehet a benyomásunk, igenis a férj, Edward célja volt a felesége elnyomása, ami súlyos tett a művészet és a személyiség ellen egyaránt. A női alkotók visszahúzódása többször visszatér a kötetben, akiktől a feleség- vagy anyaszerep olyan elköteleződést – beleértve az időt, energiát, figyelmet – kíván meg, ami mellett az alkotásban való elmerülés nehezebbé válhat; de közel sem lehetetlen, hiszen végső soron mindkettő egyfajta teremtés.

A Vágyteljesítés fejezetben Reichard Piroskától idézett mondat: “több vagyok az életemnél”, hasonlóképpen arra mutat rá, hogy a női művészek alkotókészségének mozgatórugója éppen a női létből fakadó frusztrációkkal köthető össze – bár a költőnő Josephine Hopperrel ellentétben éppen “megoldatlan asszonyisága”, azaz egyedülállósága és az ezzel összefüggő csalódások kifejezésével, versei révén vált ismertté.

Szomorú példát szolgáltatnak továbbá azok a női történetek, akik férfi alteregóval vagy férfi családtagok neve alatt voltak kénytelenek alkotni: ld. különösen Artemisia Gentileschi traumafeldolgozását; mert szemmel látható tehetségük ellenére a társadalom – esetleg maguk a férfiak? – nem tartotta elfogadhatónak művészi tevékenységüket. Találó reakció ezzel szemben a huszadik századi női performansz-művésznők (pl. Jajoi Kuszama, Marina Abramovic vagy Niki de Saint Phalle) sokszor szó szerint robbanásszerűen kitörő, dühös és eredeti megnyilatkozása.

És hogy vajon mivel gazdagodhatunk a könyv elolvasása által? Valószínűleg nem teszünk szert azonnal olyan szerteágazó, összetett és kimeríthetetlen tudásra, mint a kötet szerzője, de elmélyedhetünk az emberi psziché általunk is ismert, vagy éppen elképzelhetetlennek tűnő mélységeiben, amely, ki tudja, talán az általános műveltségi ismereteken túl is segítségünkre lehet az élet állította kihívások során.


Horváth Anikó


22 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Hozzászólások


bottom of page