top of page

Művészet a díványon





Gerevich József: Szemfényvesztő művészet

| Falusi Dóra ajánlója



Vajon mit árulhat el nekünk egy alkotás a művészről? Milyen szempontok alapján kapcsolódhat össze képzőművészet, zene és irodalom? Az alkotás pszichés folyamataiba, és több száz műalkotás misztériumába avatja be olvasóit Gerevich József a legújabb, évszázadokat felölelő, érdekfeszítő és gazdagon illusztrált kötetében.

Labirintus, 399 oldal, 11 990 Ft


Már többször bebizonyította Gerevich József, hogy lehet olyan művészetpszichológiai könyvet írni, amelyet egyszerre forgat élvezettel a nagyközönség és a szakma is. A Szemfényvesztő művészet még átfogóbb betekintést nyújt az alkotók lelkivilágába, mint korábban, a Teremtő vágyak című sorozatban megjelent kötetei (a legutóbbiról mi is írtunk).

A fókusz itt is a művész személyén van, de most egy jóval összetettebb rendszerben vizsgálja a műelemzésen túl. A pszichiáter, pszichológus, addiktológus és pszichoterapeuta Gerevich most a pszichobiográfiai elemzés módszerével tárja fel azokat az összefüggéseket és ellentmondásokat, amelyek a könyvben bemutatott több száz alkotó és alkotásaik kapcsolatát jellemzik. Több évszázadot tekint át egészen a kortársakig képzőművészet, zene és irodalom terén, és ami még izgalmasabb: a művészek motivációi alapján kapcsolja össze és foglalja rendszerbe a műveket.

Kiderül például, hogy a festészetben mi a különbség az önarckép és a nyíltan felvállalt önmegjelenítés között (és ez miért fontos), illetve mindez hogyan függ össze a szignatúrával, és egyáltalán, milyen jelei vannak a művész szubjektív jelenlétének az alkotásában. Mi a közös az irodalmár Gustave Flaubert, a filozófus Arthur Schopenhauer és Friedrich Nietzsche, a zeneszerző Igor Stravinsky, a festő Paul Cézanne vagy a képzőművész Marcel Duchamp és Andy Warhol gondolkodásában és művészetében?


Mi állhat az alkotó teljes vagy részleges inkognitójának szélsőséges megnyilvánulásai mögött Homérosz és William Shakespeare után például Banksy és Elena Ferrante esetében? Vagy mire érdemes gondolni, ha egy képzőművészeti alkotáson levágott fejet látunk, és mi köze van egy ilyen képnek Edvard Munch szerelmi életéhez?

Igen érdekes, hogy miként jelenik meg egy-egy klasszikus műben az alkotó szerelmi, szexuális vagy traumatikus élménye, hogyan érhető tetten az alkotásban megnyilvánuló spontenaitás és tudatosság viszonya, illetve hogyan lehet felismerni a művészi elnémulás különböző fokozatait a depressziós, gyötrelmes visszavonulástól kezdve egészen a művészet tagadásáig.

A kényes társadalmi kérdéseket sem kerüli meg, többek között szó esik a művészidentitás nehézségeiről, különösen a nők kapcsán.

Gerevich népszerűségének egyik titka a stílusa: a fennmaradt naplójegyzetek és levelezések segítségével lépésről lépésre analizálja rég elhunyt vagy épp kortárs „pácienseit”, és olyan közérthetően tolmácsolja a művészettörténeti és pszichológiai szempontokat, hogy úgy figyelünk, mintha csak egy hollywoodi pszichodrámát néznénk a moziban. E tekintetben méltán tekinthetünk rá a művészetpszichológia David Attenborough-jaként, aki úttörő stílusával képes volt egy addig (a nagyközönség számára) érdektelennek gondolt témát a közbeszéd tárgyává tenni. És akárcsak a természetbúvár, Gerevich sem enged közben a szakmaiságból, sőt: remek érzékkel ötvözi a különböző tudományágak eredményeit a tudományos ismeretterjesztéssel.


Ahogy írja is: „Felfogásom szerint az interdiszciplinaritás ugyanúgy megtermékenyítő hatással lehet a különböző szakmákra, mint a multikulturális közösség a különböző kultúrájú tagjaira.” Üdvözlendő ez a szemléletmód, amely nálunk még gyakran ütközhet egyfajta szakmai sznobizmusba. Pedig hogy mennyire fontos lenne már az oktatásban is ennek előtérbe helyezése, azt jól mutatja a könyv egyik példája is. Amikor Kosztolányi Dezső egy szakiskolában tartott előadás-sorozatot a magyar irodalomról, Kisfaludy Károly költészetének és élettörténetének egybevetése során úgy szemléltette annak jelentőségét, hogy miért épp ő volt az első költőnk, aki a mohácsi vészt (háromszáz év után!) költemény tárgyává merte tenni (Mohács), hogy rávilágított a szerző súlyos sorstragédiájára, melyen keresztül azonosulni tudott II. Lajossal. (A szemléletmód hiányát jól példázza, ha a választ nem ismerjük, miközben mind a mohácsi csatáról, mind Kisfaludy és a király életéről is tanultunk.)

A különböző korok és kultúrák, amelyek mentén a művészetet (amúgy logikusan és praktikusan) korszakokra osztjuk, Gerevich narrációjában háttérbe szorulnak.

Fel sem tűnik, hogy a könyvet olvasva ide-oda ugrálunk az évszázadok között. A szerző másik titka ugyanis éppen ez: a szempontrendszere időn kívüli, mert az általa feltárt alkotói motivációk az ember zsigeri és ösztönös létéből fakadnak.

Nézőpontja univerzális, ennek köszönhetően kerül más megvilágításba egy-egy mű értelmezése is. Ugyanakkor nem rúgja fel a művészettörténeti szabályokat és rendszereket sem, épp ellenkezőleg: többlettartalommal ruházza fel azokat, mialatt a kultúránk egészére érvényes értelmezési kulcsokat ad. És miközben arról olvasunk, hogy az alkotók élete hogyan játszott szerepet egy-egy műalkotás létrejöttében, arról is képet kapunk, hogy miért alkotunk mi, emberek.

A Szemfényvesztő művészet olvasása során rengeteg aha-élménnyel lehetünk gazdagabbak. Egyrészt a már ismert vagy kevésbé ismert alkotások felfedezésében, másrészt az emberi kultúra és psziché kapcsolatát illetően. „Ezt az írást befejezni nem lehet, csak abbahagyni. Le kellett mondanom a teljesség igényéről, fontos szerzőkről és még fontosabb műveikről”, írja a szerző. Reméljük nem mond le róluk teljesen, és lesz folytatása a könyvnek.

26 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page