Ha van olyan segédanyag, amelyet szülők és tanárok egyaránt örömmel használnak, hogy megtanítsák a gyerekeket arra, hogyan kezdjék el kezelni az érzelmeiket, akkor az [Spanyolországban és szerte a világon] “A színszörny”, Anna Llenas illusztrátor és grafikus első könyve. Ez a több mint 40 nyelvre lefordított és több mint 6 millió eladott példányban megjelent mű az érzelmi nevelés szempontjából mércének számít, mivel segít a gyerekeknek megtanulni felismerni saját érzelmeiket, ami 4 éves kor alatt nem éppen könnyű dolog.
Részletek spanyol folyóiratok interjúiból Anna Llenas -szal:
Gyermekkorodban szerettél rajzolni? Mi akartál lenni akkor, amikor nagy leszel?
Igen, kiskoromban rajzoltam, mint minden gyerek, a különbség az, hogy én sosem hagytam abba. Amikor valamit csináltam, akkor közben rajzoltam is. Mindenhol rajzoltam, például amikor moziba mentem, vittem magammal egy darab papírt, és rajzoltam a filmet, miközben néztem. Kiskoromban azt mondtam, hogy ha felnövök, rajzoló akarok lenni, persze igazából arra gondoltam, hogy festő akarok lenni.
Sokáig egy reklámügynökségnél dolgoztál művészeti igazgatóként. Mikor és miért döntöttél úgy, hogy az illusztráció világába lépsz?
Amikor egyetemre jártam, inkább a grafikai tervezést és a reklámot választottam, mert nagyon csábított ennek a világnak a kreativitása. Nagyon elégedett vagyok a képzésemmel, a tapasztalataimmal és a reklámszakmában eltöltött évekkel, de valahogy egy idő után úgy éreztem, hogy ez nem az én világom. Az illusztráció világába való átugrás természetes útnak tűnt ahhoz, amit mindig is szerettem volna, vagyis a művészethez és a pszichológiához. Később művészetterápiában és pszichoterápiában képeztem magam, és így sikerült egyesítenem ezt a két szenvedélyt: a művészetet és a pszichológiát.
Mi késztetett arra, hogy ilyen radikális fordulatot vegyél a karrieredben, és valami sokkal személyesebbet válassz?
Nos, ez valóban radikális fordulat volt számomra. Közeledtem a lényegemhez, ahhoz, amit igazán szerettem vagy akartam lenni. Fontos döntést hoztam, egy kicsit az árral szembe menve, de jó döntés volt.
Egyedi és azonnal felismerhető a stílusod. Hogyan határoznád meg?
Különböző illusztrációs stílusaim vannak. Például amikor a sajtó számára készítettem grafikai jellegű dolgokat, akkor általában az általam (kitalált kifejezéssel) „ilugrafikának” nevezett technikát használtam, amely az illusztrációk és a fényképek kombinációja.
A kézírásom eléggé spontán, friss, egyszerű rajzokkal egészítem ki. Amikor pedig történeteket, mesekönyveket illusztrálok, akkor egy kidolgozottabb stílusosban alkotok, ahol a kollázs technikát használom újrahasznosított anyagokkal.
„A színszörny” című könyvedet nagyszerűen fogadta az olvasóközönség, a tanárok és a terapeuták elismerését is kivívta, és az érzelmi nevelés egyik hivatkozási alapjává vált. Számítottál erre a sikerre, és mit gondolsz, miért van ez így?
Nem! Az az igazság az, hogy nem számítottam erre. Máig nem tudom az igazi okát, de feltételezem, hogy a sikere a könyv grafikai részének és az üzenete kombinációjának köszönhető. Most is egyedi a stílusa, de az első rész megjelenésekor még inkább különbözött a kapható könyvektől, mind az alkalmazott technika, mind az üzenet megfogalmazásának tekintetében. Emellett egy nagyon személyes munka volt, amelyet nem a marketing vagy a várható siker szem előtt tartásával készítettem. Gondolom, ez a hitelesség az, ami elérte az embereket.
Hogyan alakult ki "A színszörny" karaktere?
A színszörny karakterét már jó régen megalkottam. Ő volt a főszereplő egy zuhanyfüggönyön, amit még korábban terveztem. Sokat rajzoltam őt otthon is, így már a családunk része volt. Aztán egy nap jött az ötlet, hogy a szörny a hangulatától függően változtassa a színét. Aztán összekapcsoltam ezt a könyvvel.
Mi inspirált a megalkotására? Hogyan született meg az ötlet?
Az ötlet abból az igényből fakadt, hogy megmagyarázzak valamit, ami fontos és revelatív volt számomra, vagyis hogy tudatában legyek az érzelmeimnek, és engedélyt adjak magamnak, hogy érezzem őket, sőt, hogy kimondjam őket. Úgy gondoltam, hogy ha ez lehetséges lett volna a gyermekkoromban, az segített volna nekem. Ezért, amikor felnőttem, szerettem volna ezt egy könyvbe foglalni, hogy más gyerekeknek, felnőtteknek és családjaiknak is segíthessek vele.
„A színszörny” egyrészt a gyermekirodalom egyik klasszikusa, másrészt pedig, amikor a kisgyermekeket az érzelmeik kezelésére tanítják, hivatkozási alap. Sőt, még társasjátékokban és játékfigurákban is megjelent a szörny, színdarab is készült belőle... Mindezt te találtad ki. Mit érzel, ha megállsz, és belegondolsz?
Egyáltalán nem gondolkodtam ezen előre, hiszen valójában ez volt az egyik első megjelent könyvem és az első, amit írtam. Mit érzek? Nos, az igazság az, hogy az érzelmek keverednek bennem is. Többféle is van, de az egyik, ami dominál, az a hála.
Gyorsan változó világban élünk, ahol a gyerekeknek szánt audiovizuális kínálat felfoghatatlanul nagy. Szerinted mi a titka annak, hogy a gyerekek továbbra is vonzódjanak egy jó könyvhöz, és az soha ne menjen ki a divatból?
Az, hogy soha nem mennek ki a divatból, ez csak a klasszikusokkal történik meg .... Anyaként engem is megrémít a felfoghatatlanul nagy, pörgős audiovizuális kínálat. Azt hiszem, a titok, különösen, amikor kicsik, a felnőtt társaságában és jelenlétében rejlik, aki felolvas nekik, aki játszik és dramatizál, aki együtt nevet velük... és amikor nagyobbak, abban, aki leköti őket valamivel, amivel azonosulni tudnak, ami hozzájárul valamihez, felkelti a kíváncsiságukat, szórakoztatja, szórakoztatja, lenyűgözi őket....
Szerinted mi nem hiányozhat soha egy könyvből? Az üzenet mindig alapvető?
Számomra képnek mindig kell lennie egy könyvben. Egy olyan képnek, amely a hozzá tartozó szövegen túlmutató dolgokat közvetít, amely visszhangot kelt benned. Szeretem, ha a könyveim, amelyek nyilvánvalóan gyerekeknek szólnak, a felnőttekhez is eljutnak. Hogy szolgálják őket, megérintsék, segítsék és gyógyítsák őket valamilyen módon.
„Könyveimmel a világ szolgálatába állíthatom azt, amiért a világra jöttem: hogy gyógyítsak a művészeten keresztül"
Valamennyi könyvedben így vagy úgy az érzelmi neveléssel és az elfogadó szülői magatartással foglalkoztál. Ez két olyan fogalom, amely egyre nagyobb teret nyer, de amikor te kezdtél el a könyvekkel foglalkozni, még nem volt annyira elterjedt a gyermekkönyvkiadás világában. Mennyire fontos ez a két dolog a munkádban?
Nagyon fontosak. Ahogy említettem, a könyveimben egyesíteni tudtam a két nagy szenvedélyemet: a művészetet és a pszichológiát, ami mindig is a két nagy motivációm volt. A kettő összegzésében tud a legvilágosabban kifejeződni a lényem, és a világ szolgálatába állíthatom azt, amiért jöttem, hogy tegyem: gyógyítani a művészeten keresztül.
Mesélsz az alkotói folyamatodról? Azután dolgozol a rajzokon/kollázsokon, miután megírtad a történetet, vagy az illusztrációk maguk vezetnek el a történethez?
A könyvtől függően így vagy úgy jön ki, de mindig van bennem kép és szavak is, egészen a kezdetektől fogva. Általában minden a vázlatfüzetemben kezdődik, ahol a spontán megjelenő karakterek és koncepciók formát öltenek. A szöveg általában mondatokként vagy ötletként indul, aztán apránként dolgozom rajta, ahogyan kialakul a történet és a forgatókönyv.
Évről évre nő A színszörny népszerűsége és bővül az univerzuma is (vannak már figurák, plüssállatok, párnák stb.). Mit gondolsz, miért fogadják még mindig ilyen jól, közel egy évtized után?
Talán azért, mert azonosulunk vele, felkavarja az érzelmeinket. A szörny kedves karaktere szinte családtagként lép be a családjainkba, s miközben az érzelmekről beszél, segít, hogy kapcsolódjunk a sajátjainkhoz, és jobban tudjunk működni.
Hány éves kortól tanulhatják meg a gyerekek az érzelmeik kezelését?
Nulla éves kortól. Valójában az a csecsemő, aki már nem azért keresi a „cicit”, mert éhes, hanem hogy megnyugodjon, hogy biztonságot, vigaszt, megkönnyebbülést keressen... az érzelmeit igyekszik szabályozni. És az anya ebben az esetben „erőforrását” használva segít neki abban, hogy szabályozza önmagát. A hangjával, érintésével, jelenlétével, figyelmével stb. is kísérheti őt.
Miért olyan fontos, hogy a kisgyermekek megtanulják azonosítani az érzelmeiket?
Sokkal könnyebb ezt is akkor megtanulni, amikor még kicsik, mint amikor már idősebbek. Bár néha nem úgy tűnik, a gyerekek bizony hamar megértik, hogyan kell azonosítani az érzelmeiket, hiszen minden az érzelmekről szól.
Amint kapcsolatba kerülnek az érzelmeikkel és érvényesítik azokat, könnyebben megértik, hogy másoknak is vannak érzelmeik, és képesek lesznek empátiát kifejezni velük szemben, ami egész életükben alapvető lesz a konfliktuskezeléshez. És ha kapcsolatban vannak az érzelmeikkel, képesek lesznek jobb döntéseket hozni az életükben, mint például, hogy mivel fognak foglalkozni, vagy jobb partnert választani... stb.
Hogyan lehet segíteni az önszabályozásban egy olyan gyereknek, aki gyakran érzelmileg feldúlt?
Ha érzelmileg gyakran kiborul, szerintem a legjobb, amit tehetünk, ha először megpróbáljuk kideríteni az okot, vagy az okozatot: azért, mert fáradt, könnyen frusztrálódik, ez a korának természetes velejárója, úgy érzi, hogy nem törődnek vele, nem látják, féltékeny, vagy valaki más kiszorítja? Bizonyosodjunk meg arról, hogy nem egy kielégítetlen alapszükséglet miatt van-e ez a feldúltság (éhes, szomjas stb.). Ebben az esetben a helyzetnek javulnia kell, ha ez az alapszükséglet kielégítődik.
Ha ez nem szükséglet, hanem vágy, mint például a játék vagy a csokoládé iránti vágy, akkor már nem lényeges vagy alapvető a kielégítése. De szavakba önthetjük, ami a gyermekkel történik, és érvényesíthetjük a vágyat, még akkor is, ha nem akarjuk elmozdítani a határunkat vagy az elutasítást. Mondhatjuk például: „Megértem, hogy dühös vagy, vagy hogy szomorú vagy. Nagyon szeretnéd megenni azt a szelet csokoládét, de nem kaphatod meg. Most ebédidő van, és nem ehetünk csokoládét evés előtt. Desszertnek ehetsz egy kis kockát belőle” Ezt az utolsó mondatot kedvünk szerint hozzátehetjük, vagy sem.
Azt is javasolhatjuk, hogy valami mást csináljon helyette. Lehet, hogy elfogadja, de az is lehet, hogy nem akarja. Ha nem akarja, jó, ha tiszteletben tartjuk az elutasítását, és megvárjuk, amíg lecsillapodik a dühe, és mondjuk neki, hogy ott vagyunk a közelben, ha szüksége van ránk. Bizonyára ha látja, hogy nem mozdulsz el mellőle, nem haragszol vagy idegeskedsz, és megérted őt, de nem járulsz hozzá a kívánságához, valószínűleg elfárad vagy megunja, és elfogadja az alternatívát, hogy valami mást csináljon. Ez csak egy ötlet, egy konkrét esetben, de van még sok más is.
Az érzelmekről szóló könyvek amellett, hogy a gyermekek tanításához is szolgálnak forrásként, a szülők számára is szolgálnak eszközként, hogy megtanulják, hogyan kezeljék saját érzelmeiket?
Természetesen igen. Az érzelmi nevelés velünk, felnőttekkel kezdődik. Bár ez nekünk egy kicsit ’többe kerül’, mert meg kell tanulnunk és el kell engednünk dolgokat, és ez időbe telik, de megéri. Mi is jobban fogunk járni. És különben is, nagyon nehéz jól megtanítani azt, amit nem építettünk be, a gyerek észreveszi. De apránként, ez egy folyamatos tanulási folyamat. Nem a tökéletesség a cél, de változni és fejlődni már önmagában is eredmény.
(Spanyol folyóiratokból, A színszörny könyvek szerzőjével, Anna Llenas-szal készült interjúkból válogattunk; HOLA magazin | 2023.12.11 , 20minutos | 2021.12.11 )
Comments